A szakmai gyakorlat, képzésünk legnagyobb erőssége!


A Munkavállalói Élmény Szakértő képzésünk során
számos tematikai ponttal ismerkedsz majd meg,
melyek teljeskörűen tartalmazzák az Employee Experience témakörét
.

Természetesen, az órák során is számos esetben élményszerű
gyakorlatokon keresztül osszuk meg Veled az adott tudnivalókat,
de a tanfolyamunk ennél jóval komplexebben készít majd fel Téged
a munkavállalói élmény valós, életszerű gyakorlására.

Célunk, hogy képzésünk során minél életszerűbben tapasztald meg, miképp is dolgozik egy munkavállalói élmény megvalósításáért felelős szakember, ezért a tanfolyam során szakmai gyakorlaton is részt vehetsz egy működő vállalatnál, és ezen felül több cégnél is átélhetsz vezetett "cégátogatásokat".

A szakmai gyakorlat során az osztály kisebb csoportokra bomlik majd (5-6 fő), és ezen csoportok a hozzájuk tartozó szakmai mentor segítségével egy működő vállalatnál felmérést végeznek egy, a munkavállalói élmény témakörébe tartozó területre vonatkozóan (mely felmérés általában interjú és kérdőív formájában valósul meg).

Az itt megszerzett információk alapján a csapat diagnózist készít az adott területről, és közösen (természetesen továbbra is a mentor segítségével) feljesztési tervet és ajánlatot dolgoznak ki a vállalat számára.
Ezt követően a javaslatokat a csapat közösen prezentálja a cég döntéshozóinak.

Ezen gyakorlattal teljeskörűen demózzuk azt, ahogyan egy szakértő a megrendelés-diagnózis-ajánlat-prezentáció folyamatán keresztül megy a "valóságban", melynek köszönhetően sokkal felkészültebben, és valós tapasztalattal rendelkezve leszel képes belevágni ezen hivatásba, munkakörbe!

A céglátogatások során az egész osztály közösen vesz részt. Ezen alkalmakkor (melyeket igyekszünk a képzési napokkal társítani), egy-egy olyan cég lát majd minket vendégül, ahol már megvalósították és folyamatosan fejlesztik az empolyee experience-t. Itt előadásokat hallgathatunk meg, és beleláthatunk működés közben ezen szakmába.

Természetesen a szakmai gyakorlat és az üzemlátogatások minden költségét a képzés tandíja tartalmazza, és az azon való részvétel minden hallgatónk esetében önkéntes, tehát nem kötelező (bár szerintünk mindenképp érdemes átélni!).

Az elmúlt évfolyam az alábbi cégeknél vett részt ilyen jellegű programokon:

 

Amennyiben szeretnél karrierbe kezdeni a jelen és a jövő egyik legigényeltebb szakmájában, vagy elhatároztad, hogy meglévő ismereteidet bővíted piacképes szakmai tudással és gyakorlattal, akkor oktatótársainkkal együtt várunk szeretettel képzésünkön!