Szuperintenzív nyári online coach képzés

Júniusban indítjuk a szuperintenzív coach képzésünket, mely International Coach Federation (ICF), vagyis a Nemzetközi Coach Szövetség által megfogalmazott kompetenciák mentén zajlik majd.
Ezen képzéssel célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk azok számára a hiteles coach szakemberré váláshoz, akik ezen intenzív formátumot érzik maguk számára megfelelőnek.

Júniusban indítjuk a szuperintenzív online coach képzésünket, mely az International Coach Federation (ICF), vagyis a Nemzetközi Coach Szövetség által megfogalmazott kompetenciák mentén zajlik majd.
Ezen képzéssel lehetőséget biztosítunk a hiteles coach szakemberré váláshoz azon kedves hallgatóink számára, akik ezen intenzív formátumot érzik maguk számára megfelelőnek.

Tanfolyamunk tematikájának és gyakorlatainak összeállításakor arra fókuszáltunk, hogy olyan képzést hozzunk létre, amely biztosítja hallgatóink számára azon elméleti és gyakorlati tudást, amelynek birtokában magabiztos szakemberként készen állnak egy hiteles és sikeres karrier felépítésére.

A képzés során élményszerű, gyakorlat alapú oktatásban lesz részed, továbbá 3 hónapig részt veszel majd egy mestercoach által vezetett mentorálási folyamatban.
Ezen felül felkészítést is nyújtunk számodra a Nemzetközi Coach Szövetség minősítési eljárása során teljesítendő, online CKA vizsgára is.

Filozófiánk szerint coach szakemberként működve legtöbb ügyfelünknek a módszertani kérdéseken, technikákon túlmenően együttérzésre, megértésre és emberségre van szüksége, amikor szakemberhez fordul, és annak segítségét igényli problémái megoldásához, vagy saját teljesítményének fokozásához.
A professzionális szakmai tartalom mellett ezen „humán szemléletet" a kizárólag ICF által minősített coachokból álló oktatói és mentorcsapatunk szintén képviselni fogja a képzés és a mentoring teljes ideje alatt.

A tanfolyamon a hallgatók létszáma limitált. Ennek oka, hogy a képzés ideje alatt a minden egyes résztvevővel kapcsolatos személyes figyelem megvalósítható legyen!

Képzésünk szerves részét képezi a személyes brand-, és üzletépítés fejlesztése (oktatás és mentoring formájában), melynek segítségével képessé válsz majd elindítani, vagy magasabb szintre emelni coach karriered.

Miért minket válassz?

Amennyiben szeretnél szuperintenzív módon fejlődni, és/vagy csak a nyári időszakban érzed megvalósíthatónak egy coach képzés elvégzését, akkor ezen tanfolyam erre kiváló lehetőséget biztosít.

- A képzés részét képezi a személyes márka-, és üzletépítés alapjainak elméleti és gyakorlati oktatása, és a hozzá kapcsolódó mentoring szolgáltatás.

- A képzés ideje alatt kizárólag ICF által minősített, nagy tapasztalattal rendelkező coachok oktatnak és mentorálnak majd Téged.

- A tanfolyam során a gyakorlatok aránya 75%, mellyel biztosítjuk az élményszerű oktatást hallgatóink számára.

- Az Élet-Öröm Programok több, mint 12 éve segíti az embereket önismereti, kapcsolati fejlődésükben, valamint a számukra kedvezőbb életkörülményeik kialakításában és céljaik elérésében. Vállalati tréningjeink, különböző tréner- és coach képzéseink, több, mint 6 éves múltra tekintenek vissza. Korábbi coach képzéseinken eddig összesen 244 hallgató szerzett tanúsítványt.

- Az Állam által nyilvántartott felnőttképző intézményként (Ny. szám: FKB/2020/002622) végezzük oktatási tevékenységünket, így képzésünk elvégzése után tanúsítványt kapsz kézhez, amely birtokában coachként dolgozhatsz.

Érdeklődöm a képzés iránt

Jelentkezés

Nyílt napra jelentkezem

Jelentkezés

Jelentkezem a képzésre

Jelentkezés

Korábbi tanfolyam képek

Szuperintenzív nyári online coach képzés - 2022

Beszámolók

Amikor elhatároztam, hogy beíratkozom egy coachképzésre, valami olyat kerestem a piacon, ami minél átfogóbb, komplexebb ismeretanyagot adhat. A képzés során a legtöbb elvárásom beigazolódott, de enn&e…

Elolvasom
feedbacks/feedback-19545.jpeg
Tina

Szuperintenzív nyári online coach képzés

Alapjaiban változik meg a szemléletmódod, az életed, ha úgy döntesz legyen része életednek ez a képzés. Támogató közösségre, elfogadó légkörre is rátalálsz, é…

Elolvasom
feedbacks/feedback-2932.jpeg
Szilvia

Szuperintenzív nyári online coach képzés

Több éve foglalkozom önismerettel, korábban részt vettem számtalan személyiségfejlesztéssel kapcsolatos szakember képzésen, és teljes őszinteséggel állíthatom, hogy amit az Élet-Ör&ou…

Elolvasom
feedbacks/feedback-85380.jpeg
Ágnes

Szuperintenzív nyári online coach képzés