Tréner képzés

2023 februárjában indítjuk el a Tréner képzésünk újabb évfolyamát, amely ötvözi a személyes és online oktatási lehetőségeket, valamint a kontaktórás és aszinkron tanulási feladatokat.

Célunk, hogy képzésünk során végig a legteljesebb oktatási élményt biztosítsuk számotokra, és ezért tanfolyamunk februárban induló évfolyama ötvözi majd a személyes és online oktatást. 
Tematikánk tartalmaz olyan előadásokat, gyakorlatokat, amelyeket élő, személyes keretek között tervezünk megtartani, és emellett bizonyos órákat online formában tartunk majd meg számotokra. 

Természetesen, amennyiben Te az egész képzés során nem tervezel személyesen megjelenni a képzésen (gondolunk itt többek között vidéken élő hallgatóinkra), akkor a személyes keretek között megvalósuló órák online követésére is lesz módod, akár felvételről is, meghatározott keretek között.

A képzés online órái során a ZOOM felületén keresztül, interaktív módon zajlik majd az oktatás, és ugyanezen csatornán keresztül természetesen követhetőek lesznek az offline formában megrendezésre kerülő órák is.

A közvetítések felvételről a tanfolyam teljes időszakában, és azt követően is megtekinthetőek korlátozott időtartamig.

A képzés időpontjain felül, a tanfolyam ideje alatt több alkalommal szervezünk majd beszélgetős estéket, amelyek során lehetőségünk nyílik kötetlenül megosztani gondolatainkat egymással.

A képzés a kontaktórás oktatási alkalmak mellett aszinkron órákat (egyéni tanulást) is tartalmaz. Ezen órákról bővebben a Teljes Tematika menüpont alatt informálódhatsz.

Érdeklődöm a képzés iránt

Jelentkezés

Nyílt napra jelentkezem

Jelentkezés

Jelentkezem a képzésre

Jelentkezés

Korábbi tanfolyam képek

Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023
Tréner képzés - 2023

Beszámolók

Évek óta terveztem folytatni a tanulmányaimat az oktatói pályán, mert nagyon hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és büszke vagyok rá, hogy folyamatosan az élet minden területéről érkez…

Elolvasom
feedbacks/feedback-90760.jpg
Réka

Tréner képzés

A képzés nagyon interaktív volt és erősen gyakorlati fókuszú. Rengeteget tanultam a tréneri szakmáról és azóta el is kezdtem vállalaton belül tréningeket tartani/megszervezni. Szívből ajá…

Elolvasom
feedbacks/feedback-62098.jpeg
Tímea

Tréner képzés

Egy élmény volt a képzés. Segítőkész csapat, sok jó tréner és gyakorlat. Ajánlom mindenkinek, aki lendületes képzésre, újszerű ötletekre, és vidám percekre vágyik. Amihez m&e…

Elolvasom
feedbacks/feedback-1049.jpeg
Erika

Tréner képzés

Olyan gyakorlatias és élményalpú képzés, amellyel sokszor elrepült a péntek este. Az elején azért vágtam bele a tréner és team coach modulba, mert érdekelt a téma, most már alig vá…

Elolvasom
feedbacks/feedback-19556.jpeg
Linda

Tréner képzés